2017. augusztus 21., hétfő

Viki bejelentése

Sziasztok! 

Szeretnék bocsánatot kérni tőletek, amiért ilyen hosszú kimaradás után sem résszel érkezem. Sok minden történt, ami felnyitotta a szememet, hogy nem írónak és bloggernek születtem. Egy időre inaktív leszek. Visszafogok térni még, mert sok   ötletem van, amit megakarok osztani majd veletek. Szeretném megköszönni, hogy itt lehettem/ lehetek. Köszönöm a megértéseteket. A sulihoz mindenkinek sok sikert kívánok! 😊

Addig is olvassátok el Virág legújabb blogját. Ami szerény véleményem szerint fantasztikus. Lepjétek meg pár kommenttel, hiszen az mindenkinek jól esik. Fontos tudnia egy írónak, hogy jól csinálja amit csinál. És legfőképpen érdemes -e folytatnia. Szeretlek titeket. ❤

Virág blogja: 
Apró titkok

Viki

2017. június 20., kedd

Red Lips | Larry | Virág. X

Sziasztok! 
Bocsánat, hogy ennyire inaktívak lettünk, de nekem személy szerint mostanában nem nagyon van/volt one shot ötletem, a többiek nevében pedig nem tudok nyilatkozni. 
De ma végre itt vagyok, és hoztam egy rövidke kis történetet, amely remélem, elnyeri a tetszéseteket!
Nagyon örülnék, ha meglepnétek néhány szóval kommentben! 
Puszi; Virág.


– Valami hiányzik – mondta a herceg, miközben az arcát tanulmányozta a tükörben. – Valami... Valami szín – simított ujjaival az ajkára.
– Bocsáss meg a közbeszólásért, hercegem, de tökéletes az ajkad – szólalt meg a szolgálója, Louis, és a tisztes távolságot megtartva, közelebb lépett a nagybecsű királyi sarjhoz.
– Nem – fordult felé Harold. – Vöröset akarok. Vöröset az ajkamra – mondta határozottan, és a szolgálója elé lépve, komolyan nézett rá. – Sötétedésig van időd – A szolga bólintott, majd távozott a herceg lakosztályából, és a konyha felé indult, hogy kikeverje a vörös ajakfestéket. Nem tudta, hogyan csinálja, de a trónörökös kívánságának nem mondhatott ellent. A konyhába érve az edények között kezdett keresgélni.
– Mit keresel, Louis? – kérdezte a szakács, amikor belépett a helységbe. A szolgáló egy pillanatra megijedt, de tudta, hogy ez még semmit sem jelent, és nem bukott le.
– Csak tányért, mert a herceg málnát és cseresznyét kíván fogyasztani – hazudta, de nyilván nem mondhatta el az igazságot, hiszen Harold kijelentette, hogy a fejét veteti, ha bárkinek is szól a fura dolgairól.
– Értem – bólintott. – A nagy fáról szedj majd, mert az a legízletesebb – mondta, majd kiment. Louis megkönnyebbülten felsóhajtott. Ezt gyorsan letudta, de inkább megfogott kék kicsi tálat, aztán sietett át az élelem raktárba, és körülnézett, hogy találjon valamit, amit fel tud használni. A paprika por piros. Az talán jó lesz. De kell valami, ami ragad, és felragasztja a port a herceg telt ajkára. A ragasztó nem volt jó, ezért csak a méz maradt. Annak legalább finom az íze.
Összeszedte a hozzávalókat, majd egy szempillantás alatt a szobájában termett, hogy összeállítsa a keveréket.
Beérve, bezárta az ajtót, és az egyik kistányérba tette a mézet. Izgult, hogy tetszeni fog-e a hercegnek. Félt, hogy nem tudja teljesíteni a kívánságát, és repülnie kell a palotából.
A mézhez adta a paprikaport is, és kicsit várt vele. Vagyis igazából a félelem miatt nem mert elindulni. Összeszedte magát, majd megszagolta a keveréket. Büdösnek találta, de úgy nem vihette Harold elé. Felpattant és a szekrényéhez lépett, hogy megnézze, mivel tudná illatosabbá tenni az ajakfestéket. Talált néhány üvegcse illatot, és kiválasztotta közülük a legjobbat. Kevert néhány cseppet a pirosas-ragadós anyagba, majd ismét megszagolta. Sokkal jobb volt.
De közben már majdnem lement a nap, ezért a ruhájába rejtette a kis tálkát, és rohant a herceg lakosztályába.

– Már vártalak – kelt fel a göndör hajú fiatal férfi a díványról, és becsukta a könyvet, amit olvasott.
– Igyekeztem, hercegem – nézett fel Louis a királyi sarjra, s elővette a tálkát. – Kívánságod szerint elkészítettem a vörös festéket az ajkadra.
– Köszönöm – eresztett meg Harold egy halvány mosolyt, majd leült az ágyra. – Tedd fel – mondta nyomatékosan, Louis pedig bólintott. Sok olyan dolgot kért már tőle a herceg, amelyeket amúgy nem tehetne meg, de tudja, hogy Harold csak neki mondja el a titkait és megbízik benne, ezért tesz meg neki Louis mindent. Vitt már neki női ruhákat, cipőket, illatokat, díszeket a hajába. Teljes mértékben elfogadja a herceget. Sőt! Tetszik is neki ez a női ruhás dolog. Szereti, amikor Harold éjjelente női ruhákban van, és megkéri őt, hogy csinálja meg szépre a haját.
– Azonnal, hercegem – bólintott a szolga, majd megmosta a kezét, és visszaült az ágyra.
Harold enyhén elnyitotta ajkait, Louis pedig ujját a paprikás-mézes keverékbe mártva, vitte fel azt a puha, telt ajkakra. Olyan közelről még gyönyörűbbnek látta a herceget. – Mindjárt készen is van – tett fel még egy kicsit, hogy egységes legyen a végeredmény, majd megtörölte a kezét. – Tökéletes, hercegem – mosolyodott el, majd odaadta Haroldnak a tükröt, hogy ő is meg tudja nézni a végeredményt. A szolgálóban volt egy kis félelem, hogy esetleg az uralkodójának nem fog tetszeni a végeredmény.
– Hmm... – nézegette ajkát elégedetten. – Mindig is tudtam, hogy te mindent megteszel, amit kérek, de azt nem gondoltam volna, hogy ez is menni fog. Tetszik. Nagyon tetszik.
– Örömmel szolgállak, hercegem – nézett a göndör hajú fiú gyönyörű zöld szemébe. – És az a dolgom, hogy teljesítsem minden kívánságod.
– Te vagy a kedvenc szolgálóm. Jó vagy hozzám – fogta meg Louis kezét, aminek hatására a fiú szíve őrült vágtába kezdett.
– Ez a dol... – mondta volna, de a herceg mutatóujját Louis ajkára tette:
– Louis – lassan ejtette ki a fiú nevét az ajkán. –, te törődsz velem, és számodra fontos a boldogságom. Nem olyan vagy, mint a többi szolga. Te más vagy. Én... Ezt érzem belül – nézett Louis kék szemébe, majd elvette az ujját. A fiú nem tudta, mit mondjon, de nem is volt szükség szavakra. Harold letette a tálkát az ágy mellé, majd újra megfogta a szolgálója kezét. – Ne félj, nem bántalak – mosolyodott el –, csak ezt már régóta meg szerettem volna tenni. Megfogni a kezed, és a szemedbe nézni. Nem kell ósdi, értelmetlen beszéd, csak lágy, őszinte pillantás – suttogta lágyan, majd abbahagyta a beszédet, hogy Louis gyönyörű, tengerkék szemére tudjon koncentrálni.

A fiút meglepték a herceg szavai. Még soha senki sem mondott neki ilyet. Folyamatosan tartotta a szemkontaktust Harolddal. Elvarázsolta a két smaragdzöld írisz és a vörös ajkak.

– Érintésed felébreszti a pillangóimat – suttogta őszintén. – Fura, bizsergető érzést érzek belül.
– Elvesztem íriszed óceánjában. Ringatózom kellemesen eme csodálatos kékségeken.
– Szavaid hallatán, szívem útra kelne tiédhez, hogy együtt, összefonódva egy ritmusra dobogjanak.
– Keljen hát útra – mosolyodott el a herceg, majd Louis ajkára hajolt. Ezáltal került egy kis ragacsos keverék a szolgáló ajkára is, de az cseppet sem érdekelte. Lehunyt szemmel csókolta egymást a két fiú. Nem érdekelte őket semmi, csak a másik kényeztetése. Harold herceg az ölébe húzta szolgálóját, és annak nyakára is hintett egy puszit. – Nekem már útra kelt. Apró szárnyakon, kitartóan verdesve száll hozzád – tette Louis kis tenyerét a mellkasára, ahol legjobban lehetett érezni a lüktető szervet. A szolga elmosolyodott:
– Az életem árán is vigyázok rá. Ahogy rád is, hercegem.
– Szólíts Harrynek, amikor egymás karjában múlatjuk boldog időnket – puszilt Louis kezére, majd visszatette az új helyére.
– De hercegem... – nyelt egyet, és lehajtotta a fejét. –, vétség, amit teszünk...
– Trónörökös vagyok, uralkodó leszek. Nem vonható kétségbe szívem becses választottja.
– A szíved választottja – suttogta. – A szíved engem választott?
– Téged választott.

2017. május 10., szerda

Kis tigris | Larry | 18+ | Timbókovics Viktória

Köszönöm szépen a képet Virágnak!
Kellemes olvasást!
Puszi; Vica

A hatalmas ágyon feküdtünk. Felettem Harry, és hevesen csókoltuk egymást. Kezeimmel fenekébe markoltam, hogy jobban magamhoz húztam, és belenyögtem a szájába, mert merevedésünk össze dörzsölődött. Fordítottam helyzetünkön, így csípőjén ültem. Letéptem róla a pólót, majd az enyémmel együtt elhajítottam szobába. Mellkasára tenyerelve. hajoltam le megcsókolni, így nem tudta mondani, amit akart. Jobb kezemmel ki bújtattam farkát a nadrágból, amitől sóhajtott egyet. Pár csókot nyomtam mellkasára, majd lejjebb csúszva, végig nyaltam hosszán. Felmordulva túrt hajamba, jelezve, ne hagyjam abba. Kuncogva kaptam be farkát, és csípőjét lenyomva kezeimmel, kezdtem el mozgatni fejemet.
– J..Jézusom… áhh imádom a… hh szádat… – nyögte ki két levegő vétel között, majd fejemet jobban hosszára nyomta, fogaimmal megkarcoltam majd cuppogva kiengedtem. Felhúzott magához és nyelvével eszelősen kergetni kezdtem az enyémet, alig bírtam követni. Maga alá passzírozott, amitől szájába nevettem, elválva ajkamtól húzta le nadrágomat és boxeremet is, majd az ő ruháitól is megszabadult és elhajította valahova, csak tompa puffanást hallottam. Szájával újra birtokba vette az enyémet. Lábaimat felhúztam, hogy jobban elférjen, kezeimmel göndör hajába túrtam. Panaszosan morogni kezdtem, amikor hirtelen fejem mellé tolta a lábaimat. Nem tudtam mit akar. Már épp szóltam volna neki, amikor megéreztem nyelvét ott, ahol soha sem gondoltam volna, hogy bárkinek megengedem.
– Úristen… – sikítottam fel, ami egy nyögésbe fulladt. Kezeimmel megmarkoltam a lepedőt, mivel kicsik voltak a kezeim, így nem tudtam haját tépni. – H..hazz... n... ne hagyd a... hh... abba... – nyöszörögve és kéjesen sóhajtozva élveztem nyelve játékát. Hirtelen abba hagyta, ami miatt morogtam, és dühösen támaszkodtam fel alkaromra.
– Kis tigris… ne légy morcos. – nevetett, de nem sokáig, mert tenyeremmel meglöktem mellkasát és így hátra dőlt. Számmal azonnal kényeztetni kezdtem farkát. Kéjesen nyögött egyet, majd hajamba túrt, és felrántott magához. Olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy levegőért kapkodva viszonoztam. Karjaimat nyaka köré kulcsoltam, ajkára nyögtem, ahogy megmarkoltam farkamat. Bele passzírozott az ágyba. Lihegve néztem ahogy fogával letépi az óvszer tetejét, majd egy pillanat alatt magára görgeti. Lábaimat derekára kulcsoltam, ezzel is közelebb húzva magamhoz.
– Mm… imádom, amikor ilyen vad vagy Lou. – morogta fülembe kéjesen, majd nyakamba harapott, amitől felsikoltottam. Közbe persze teljes hosszával belém vágódott. Szemeim fenn akadtak, szám elnyílt, amiből csak egy nyöszörgés szaladt ki. Belőle pedig egy állatias morgás.
– M… mozogj! N… nem vagy t… tata! – lihegve markoltam fenekébe, hogy mozgásra bírjam. Hirtelen kezeimet összefogta fejem felett, majd számra tapadt. Olyan erőset lökött, hogy feljebb csúsztam az ágyon, miközben szájába sikítottam. Gonoszul elmosolyodott.
– Így szereted, ha k… keményen duglak? – lökte beljebb magát és államat harapdálta. Hangosan nyögtem, ökölbe szorítottam kezeimet, és próbáltam kihúzni kezéből.
– I… igy… még! – csípőmmel lökései elé mentem, folyamatosan nyögtem, néha ő is nyögött fülembe, ami miatt farkam lüktetni kezdett. – H… Hazz… eldurranok… h… had ohh BASZKI! OTT! – sikítva nyögtem és megfeszítettem testemet, amikor újra eltalálta a gyenge pontomat. Kezeimet kitéptem kezéből, hajába markolva húztam le magamhoz, és vadul csókoltam. Számba morgott, kezével megmarkolta farkamat és lökései ütemére verni kezdte. Nem volt megállás, roham tempóval közeledtem a csúcs felé. Egy mélyebbet lökött csípőjével, hátam ívbe hajlott, nevét sikítva élveztem el hasamra.
Elernyedve sóhajtottam, nyöszörögtem ahogy mozgása egyre lassabb, majd gyorsabb lett. Csillogó szemekkel figyeltem, ahogy nevemet nyögve élvezett el, majd lihegve rám dőlt. Kezemmel eltűrtem izzadt tincseit homlokából, apró csókot adtam kipirult arcára.
– Máskor is rossz leszek, ha ilyen büntetést kapok cserébe. – szívtam meg érzékeny területét nyakán, így ott díszelgett egy szép piros folt. Nevetve nyögött egyet, majd kihúzódott belőlem. Testemet hiányérzet kerítette hatalmába. Óvszert kukába dobta, és lágyan megcsókolt.
– Legközelebb ki is kötözlek, ha még egyszer meztelenül mersz kocsit mosni! Főleg, hogy a szomszéd rád van kattanva. – harapta meg fülcimpámat. – Szeretlek, te lüke gyerek. – mosolyogva túrt hajamba. Elvörösödtem.
– Nem bírja felfogni, hogy téged szeretlek, és gondoltam mivel mostanában elhanyagolsz, kicsit rosszalkodom.
– Jaj Boo Bear, ne haragudj. Nagyon sok munka volt az irodába, és Olga elment nyaralni így egyedül kellett dolgoznom. – mondta arcomat puszilgatva. – Most bepótolom, elmegyünk nyaralni. Csak mi ketten. Mit szólsz? – megbökte meg orrával az enyémet.
– De Hazz, szólhattál volna, és nem aggódok mikor éjfélkor érsz haza. – motyogtam lehunyt szemekkel. – Tényleg? – pattantak ki szemeim. – Mikor megyünk? Hova? Mit vigyek? Van elég óvszer és… – hadartam izgatottan, kuncogva nézett rám, majd szerelmesen megcsókolt ezzel belém fojtva a szót.
– Nyugalom, kis tigris. Hmm, mondjuk most is indulhatunk.
Sikkantva ki ugrottam az ágyból és izgatottan kezdtem ágyra dobálni a ruháimat.
– Hé… – nevetett, és az alsónadrágot leszedte a fejéről.
– Oops. – kuncogtam, és pillogva küldtem puszit, majd folytattam a ruhák válogatását.

2017. március 18., szombat

Change Your Life | Larry | 2. rész | Rebecca Miller

Sziasztok! Meghoztam az újabb részt. Bocsánat a sok kihagyásért, egyszerűen nem jött az ihlet. Ez se lett a legjobb, de remélem elnyeri a tetszéseteket. Xxx Rebecca 
Másnap este már Jesy (hatalmas) vendégszobájában állok, tisztán és jóllakottan. Miután felhívtam a barna hajú szépséget, felajánlotta, hogy lakhatok nála (ahogy az eredeti tervben is szerepelt) és eladom az apával közös házunkat, mivel rám van íratva (erre tegnap jöttem rá), szóval még több pénzem lesz, mint a megtakarított pénzem volt.
- Jól vagy?- ölelt át hátulról Jesminda.
- Igen- suttogtam magam elé.
- Nyugi minden rendben lesz- feküdt le az ágyra legjobb barátnőm- Ha Stylesék jót akarnak maguknak ők is leállnak, mert balhét csapok- kacagott fel.
- Nem kell. Alig van hátra fél év és ők elballagnak. Ha elballagnak nem lesz ki basztasson- sóhajtottam egy hatalmasat.
- Biztos?- nézett rám aggódóan.
- Mint a halál- öleltem át- Nem baj, ha elszeretnék menni aludni?
- Dehogy. Már miért lenne baj?- kuncogott fel, majd adott egy hatalmas cuppanóst az arcomra és kisettenkedett.
Másnap reggel késve keltem, elfelejtettem a telefonomon beállítani az ébresztőt. Alig tíz perc alatt felöltöztem és mindent elrendeztem a külsőmmel kapcsolatban. Az évek alatt eljutottam arra a szintre, hogy leszarom mások véleményét, egyszerűen nem tud érdekelni.
- Vigyázz magadra Loulou. Ha valami van azonnal hívj valamelyikünket. Ma csak Pezz és Jadey vár meg- hadarta Jesy miközben egy hatalmas hamburgert próbált eltüntetni. Imádom.
- Rendben, anya- kétségkívül Jesy volt az a tipikus anya ebben a baráti társaságban. Szeret anyáskodni és basztatni a lányokat.
Pár perc múlva már a buszmegállóba vártam a buszt, a gondolataimba zavarodva hallgattam Alessia Cara Scars to your beautifulját. Imádom ennek a nőnek a hangját és ez a dal maga a csoda.
Mikor beléptem a suliba mindenki kedvesen nézett felém. Ez elég fura volt. Általában az emberek többsége undorodva és lenézően figyelnek engem.
Feszengve mentem el a szekrényemhez, ahol már ott várt rám Styles, kivételesen a csatlósai nélkül. Beszívtam a levegőt és remegő lábakkal totyogtam el a szekrényemhez. Nem mertem ránézni, féltem, sőt rettegtem.
- Beszélhetnénk?- kérdezte halkan.
- Mi… Miért akarsz pont te pont velem beszélni?- suttogtam.
- Barom voltam. Rosszul mutattam ki dolgokat- nézett mélyen a szemeimbe. Az évek során meg tanultam olvasni mások pillantásából, nem hazudott. Óvatos és alig észrevehető mosolyra húztam a számat.
- És itt akarsz beszélni?- mutattam körbe a folyosón ahol mindenki felénk pillantgatott. Harry klikkje reménykedve szuggerált minket. Nem értettem semmit.
- Nekem mindegy- suttogta. Gondolom látta rajtam, hogy feszengek- Gyere menjünk a vécére. Rendben?- bólintottam, majd hagytam, hogy karon ragadjon és rászorítva egy picit a vágásaimra (ami miatt felszisszentem) húzzon maga után. Most volt időm teljesen végig mérni, szokásos térdnél szaggatott nadrág, ing ami mellkasig ki van gombolva, pilóta fazonú szemüvege a hajában pihent. Gyönyörű volt, hülye lennék tagadni még szép, hogy Harry bejön.
Berontott a vécébe és egy jelentőségteljes pillantással illette a bent levőket akik azonnal elhagyták a helységet.
- Mit akarsz?- néztem rá zavarodottan, neki dőlt az egyik mosdókagylónak, miközben még mindig fogta a kezemet, ám már nem szorította, hanem simogatta.
- Szóval… Öhm… Sosem voltam a szavak embere- eleresztett egy szívdöglesztő mosolyt. A szívem ezerszer gyorsabban kezdett el dobogni. Nem tudtam pontosan, hogy mit akar kinyögni, de sejtettem, vagyis inkább csak akartam, hogy azt mondja- De megpróbálom összeszedni a gondolataimat, amik körülötted forognak- simogatta meg az arcomat, féltem, hogy csak átver, valahol egy rejtett kamera van és éppen valahol szarrá röhögik magukat rajtam.
- Ne mondj ilyeneket!- szemei megteltek fájdalommal, majd lassan leereszkedtek a kezei- Vagyis. Soha nem tudtam lereagálni ezeket a bókokat és félek, hogy átversz- motyogtam.
- Tisztában vagyok vele, hogy borzalmas dolgokat tettem, tettünk veled, de én annyira sajnálom. És annyira utálom magam miatta. Nem ezt érdemled- cirógatta meg a nyakamat, miközben közelebb húzott magához, ajkamon éreztem mentás leheletét, szemei megteltek szerelemmel és boldogsággal, ahogy lepillogtak rám- Annyira tökéletes vagy. Meg akarlak csókolni- suttogta ajkaimra. Egy aprót bólintottam, jelezve, hogy beleegyezek és vártam, hogy megtörténjen.
Gyengéden tapadt a számra és nyelve azonnal táncba hívta az enyémet. Mind a ketten belemosolyogtunk a csókba, ami tökéletes volt. Lágyan cirógatta nyelve az enyémet, teljesen mellkasához „gyömöszölt”, éreztem heves szívverését. Kacsóival fenekemet markolták. Ha más tenné ezt, biztos, hogy agyonverném.
- Csodálatos vagy- suttogta- Délután ráérsz?- mosolygott rám, kezeit derekam köré fonta és úgy szorított magához.
- Igen- bólintottam miközben a vigyorom nem akart lefagyni arcomról.
- Szeretném megbeszélni mindent. Szóval négyre érted megyek az úgy jó? Megadod a címedet?- még mindig a mancsai között tartott és szeretettel megtelt szemeivel pillangatott le rám. Átkozott 165 cm.
- Persze- ezután számot cseréltünk és csacskaságokról beszéltünk egészen addig míg be nem csengettek. Kézen fogva kísért el a töri teremig, a diákok mosolyogva néztek minket. Egy kicsit feszengtem, ezért jobban hozzásimultam Harryhez, picit féltem a reakciójától, de hiába, mert megajándékozott a világ legszebb mosolyával.

Talán újra rendbe jöhet az életem? Lehet, hogy végre lesz valaki mellettem, aki mindentől megvéd? Remélem.

2017. március 12., vasárnap

Tövises rózsa, avagy: Van, ami sosem múlik | Larry | Timbókovics Viktória

Sziasztok! 
Mindenki nevében köszönjük a három feliratkozót. Elsem hiszitek milyen boldog/boldogok vagyunk. Fantasztikus érzés volt, leírhatatlan! Teljesen feldobta a napomat! Köszönöm :) <3 Jó olvasást kívánok Minden kedves ide tévedőnek. :D
Puszi; Vica

Ui: Képet az Én remek bétám: Bogyi (Virág) csinálja. (Én lusta vagyok hozzá, és majd későbbiekben szerkesztem én. :) ) Mint láthatjátok két címe van a történetnek. Nem tudtam választani, így marad mind a kettő. Virág adta a másikat. Köszönöm szépen Gwendolynak, hogy újra elküldte nekem.



Tövises rózsa/ Sosem múlik

Louis ajkait egy fáradt sóhaj hagyta el. Megterhelő a pincér munka, de legalább jól keres; van tető a feje felett, és enni valója. Csak egy szerető társ nincs mellette aki hazavárja őt. Cipőjét lerúgva caplatott ki a konyhába valami ehető kaját keresni. Miközben a müzlijét falatozta, eszébe jutott az Ő gyerekkori barátja, aki el rabolta az ő szívét.

*
Gyere már Hazza…. – kuncogva dobbantott Louis, az ajtó előtt.
Jövök már – hallatszott egy szipogós hang. Louis kikerekedett szemekkel figyelte az ő játszótársát, aki 3 évvel volt idősebb nála. Nem rég lett 11 éves, Lou még csak 8 esztendős volt. A fiatal fiú szíve hevesen dobogni kezdett, ahogy meglátta, az Ő Harryje sírt. Kezeit ökölbe szorította. – Miért sírtál Hazz? – kérdezte lágy hangon, és közelebb lépett hozzá. Harry azonnal az ajtóhoz simult. Louis szíve meghasadt. Szólásra nyitotta a száját, de az idősebb fiú megelőzte.
Ne gyere ide! – sírta keservesen, és kezeit maga elé rakta. A kisebbik fiú elfelejtett levegőt venni, érezte a szíve nem akar elegendő vért pumpálni ereibe.
Hazz... – motyogta Lou csalódottan, és közelebb lépkedett Harryhez.
Azt mondtam NE gyere ide! – kiabálta az idősebb hisztérikusan, el kapta Louis csuklóját és dühösen meredt rá. A kék szemű kapkodta a levegőt, szemei megteltek könnyel.
Hazz… kérlek ez fáj... – szipogta Lou. Szemeiből kibuggyantak az első kövér könnycseppek, melyek végig folytak pirosas arcán az álla vonalán össze gyűlve legördültek. A göndör ellökte barátját, így kemény betonnal találkozott a feneke. Zokogva nézett fel Harryre, de csak a hátat látta. – M...miért? – kérdezte Lou remegve, és pólója ujjába törölte maszatos arcát.
Húzz el innen. Nem akarlak látni! – morogta Harry, majd bement a házba és erősen becsapta az ajtót. Felhúzta lábait, és fejét térdei közé hajtva zokogott. Próbált rájönni, hogy Harry, akit szinte testvére ként szeretett, esetleg kicsivel annál jobban, miért tette vele. Hiszen nem csinált semmit sem. Folyton visszhangoztak a fejében Hazza szavai: ,,Húzz el innen.” ,,Nem akarlak látni!” A szíve összetört. csak jobban picire kuporodott, hagyva, hogy arcán patakokban folyjanak le a könnyei.
Louis… édesem... – hallotta meg Anne aggódó hangját. Szipogva felemelte fejét. – Miért sírsz? – törölgette le a könnyeit arcáról.
Beszélhetek Harryvel? – kérdezte Anne-hez bújva. Hiányzott neki az anyai szeretett, mert anyukája a születése után meghalt. Anne volt az ő pót anyukája.
Persze, szívem – puszilta homlokon, majd ölébe fogva be vitte a házba. – Harry gyere le kérlek. Louis szeretne veled beszélni. – kiabált fel fiának, aki gyorsan meg mosta arcát, hogy ne lássák, sírt. Semleges arccal lement a nappaliba.
Tessék? – ült le a legtávolibb fotelba.
Én magatokra hagylak, ha kérték valamit szóljatok – mosolygott a két fiúra. Egyszerre bólintottak…
Mit akarsz? – kérdezte Harry flegmán, ezzel meg törve a csendet, ami közéjük telepedett. A fiú felkapta fejét, és könnyektől csillogó íriszeivel a smaragd zöld szemeket figyelte. Louis mindig is úgy gondolta, hogy Harry szemei elbűvölőek, gyönyörűek akár egy gyémánt. A göndör nagyot nyelt, úgy érezte megfullad, szemeit csíptek a sós könnyei melyeket nem engedett ki. Elvarázsolta Louis szépsége és ártatlansága.
Miért kiabáltál velem? És löktél el magadtól? – kérdezte a kék szemű fiú, felállva oda sietett Harry mellé.
Maradj ott – tette kezét maga elé Harry. Louis megtorpant, elszomorodva megállt előtte. – Figyelj Lou… – kezdett bele az idősebb. Félretúrta a szemébe logó haját, amit Louis árgus szemekkel figyelt, hiszen imádta Harry haját. Olyan puha, és sokszor tekergette. Louis kezei automatikusan nyúltak a göndör hajhoz vándorolt, az ujjai már tekergették a tincseket. Bárgyún elmosolyodott. – Mit csinálsz Lou? – kérdezte az idősebb, és az előtte álló fiút nézte, aki lehunyt szemekkel tekergette a haját. Harry fel sóhajtott, és Louis-t a derekánál fogva az ölébe húzta. Kezeivel ki simított egy tincset a fiú szeméből. Most már semmi kétség; ő beleszeretett a legjobb barátjába és nem lehet itt vele, mert költöznek. Szíve elfacsarodott.
Hazz... – szólt Louis, és érezte, hogy a szíve hevesen dobog. Az apró ujjai még mindig Harry hajában voltak. A zöld szemű elmosolyodott, imádta amikor zavarba hozza a kisebbiket.
Igen? – kérdezte közelebb hajolva Louhoz. Szemével a fiú ajkait és csillogó szemeit figyelte. Louis nagyot nyelt, és a zöld íriszeket figyelte amik el feketedtek, a meggy piros ajkai amik picit el nyíltak. Harry még közelebb hajolt hozzá, és ajkaik között alig volt egy miliméter távolság. Lehunyta szemeit ahogy meg érezte Lou langyos leheletét. Szabad kezét a tarkójára helyezte, és magához húzva megcsókolta. Louis élesen beszívta a levegőt, szemei el kerekedve bámulták Hazz csukott szemeit. Harry a helyzetet ki használva nyelvével befurakodott, majd fel derítő útra indult. Lou próbálta el tolni magától. Megijedt, hogy ez rossz. De H nem engedte, ha lehetséges még jobban magához préselte Lou-t. Mellkasuk össze simult, arcuk kipirult. Louis megadta magát, és mint egy rongy baba úgy simult bele az idősebb érintésébe. Nyelvével próbálta megkeresni Harryét. Harry el mosolyodott, és lejjebb csúszott, hogy közelebb érezhesse magához a fiatalabbat. Érezte, ahogy a teste meg remeg, és egy teljesen új érzés költözik a mellkasába. Kezeivel fel tűrte Lou pólóját és hátat simogatta, amitől a fiú libabőrös lett. Felsóhajtva el akart húzódni, de Harry a tarkójánál fogva vissza húzta s vadul csókolta. Louis apró ujjai tépték a göndör hajat, annyira ragaszkodtak a tincsekhez. Az idősebb zihálva el vált Lou fénylő ajkaitól, és megbabonázva figyelte, ahogy kapkodja a levegőt rajta, majd többször is végig nyalja. Harry vére egy lentibb pontba áramoltak. Lout fogva fel állt és el indult a szobája felé. Lou szorosan kapaszkodott, fejét Hazz mellkasán pihentette. Megbízott Harryben, hiszen szereti nagyon. Vállával be lökte az ajtót, és lábával becsukta. Halkan szuszogó fiút finoman az ágyra tette, majd mellé térdelve nézte a pihenő fiút. Harry szeretetteljesen elmosolyodott, és egy lágy csókot adott szájára. Már épp el húzódott volna, amikor Louis apró kis ujjait meg érezte hajában, amik közelebb húzzák őt. Lou azonnal elnyitotta száját, amit Hazz kihasználva nyelvével barangolta be a kisebbik száját. Louis szuszogott, a levegőt is Harry szájából vette, mert nem akarta megszakítani a csókot. Kezei persze az egyik a göndör hajtincset tekergette, míg a másikkal Hazz hátát simogatta.
Boo… – sóhajtotta Harry, és elhúzódva nézte Lout. Levegőt venni is elfelejtett. Gyönyörűnek tartotta a fiút, ajkai picit elnyílva, arca kissé kipirulva, szemei úgy ragyogtak, mint a legszebb gyémánt a világon. Louis eltűrt egy tincset Hazz füle mögé, majd hüvelyk ujjával meg simította a göndör alsó ajkát.
Igen? – kérdezte Lou vágyakozva.
Elkell költöztünk, még ma. – suttogta halkan. Louis megdermedt a mozdulatában, és csak figyelte Harryt, hogy komolyan gondolja. Szemeibe krokodil könnyek gyűltek össze, hangosan felzokogott, és magához szorította barátját.
Nem… ez… vicc – rázta fejét.
Annyira sajnálom Boo, de a… anya új állást kapott, így költöztünk Dublinba. – csitítgatta a kisebbiket, és lepuszilta a könnyeit. Az Ő arca sem maradt száraz, együtt sírtak.
Neeee! Hazzy… az n… nagyon messze van! – nyüszítette Louis keservesen sírva, és magához préselte barátját.
Sshh Loum, megoldjuk. Írok levelet, néha eljövök meglátogatni – szorították egymást.
I… ígéred? – suttogta Lou beletörődve, hogy a barátja elhagyja; talán örökre. Újra felzokogott.
Igen Louis! – mondta komolyan, majd egy szájra puszival megpecsételte. Bár tudta, hogy nem fog jönni többet ide. Fájt a szíve, hogy itt kell hagyja szerelmét az alkoholista apjával. Próbált beszélni anyukájával, de semmi haszna nem volt. Azért volt olyan Louval, azt hitte úgy könnyebb lesz. De belátta; ez sehogy sem lesz jó. Butus kis ígéreteket suttogtak, szorosan ölelve egymást, míg el nem jött a hajnal. Jelezve itt az idő...*

Louis szemeiből ki csordultak a könnyek. Még 10 év után is emlékszik mindre. Egy ideig tartották a kapcsolatot, de utána már nem jött több levél Harrytől. Vajon Harry gondol rá?! És miért nem írt már? Letörölte könnyeit, és üres tálkát a mosogatóba tette. Majd a kis cicájának Edinek öntött tejet, és egy hal konzervet bontott neki. Most biztos azon gondolkodtok, hogy miért hívja Edinek? Mert Harold Edward Styles, és a cicát Hazztól kapta. Nagyon sokáig él ez cicus, kemény 10 évet ki bírt Louval. Louis Edinek szokott sírni, és a dorombolását hallgatva szokott el aludni, csak ő maradt neki Hazz után. Az apukájával nem volt jó viszonya sokszor verte Lou-t, amikor részeg volt. Mikor kiderült, hogy Lou meleg, meg is erőszakolta. Azóta még érzékenyebb lett. Apukája börtönbe került, ami miatt meg nyugodott. – Edward! – kiabált a macseknak. Fülelt, hátha hallja a nyávogást, de nem hallotta. – Edi! – nézett be a nappaliba, de ott sem volt, persze megint az ágyban fekszik. Megforgatta szemeit, majd fel kocogva a lépcsőn benyitott a szobájába. Mikor minden zeg-zúgott át kutatott és Edi nem volt sehol, kezdett bepánikolni, majd az udvaron is meg nézte. – Edward! Cic… gyere… Edi! – kiabálta teli torokból. Halk nyávogást hallott, így azonnal el indult arra amerről a macsek hangját hallotta. Már megint a szomszéd macskáját fűzögeti. – gondolta Louis. Belesett a szomszéd kapuján, hogy ott van-e a kis dög. Magába fohászkodott, hogy a szomszéd nyafogós liba; Daniellát nem látja. A hideg is ki rázza, ahogy eszébe jutott a hisztis hangja, vagy hogy hányszor próbálta Lout ágyba csalni. Fúj! Megrázta a fejét, majd amikor meggyőződött, hogy nincs otthon senki gyorsan besurrant a kis kapun. – Edi… cic… – hívta magához Edet. A cica nem mozdult, csak ült ott és nyalogatta a mancsát. – Edward! Gyere ide most! – mondta Louis ingerülten, és mérgesen nézett a macskára. Edi csak nyávogva nézett rá, majd kecses léptekkel indult meg, és dorombolva dörgölőzött Lou lábához. – Nincs bocsánat – mondta szigorúan. – Aggódtam érted Edward, ezért ma büntetést kapsz – vette fel ölébe a cicust, és magához ölelte. Macska nyávogni kezdett, nagy szemeivel Lout nézte. – Most nem bűvölsz el. Nem alszol velem – szögezte le a barna hajú fiú. Edi keserves nyávogásba kezdett és dorombolt, és nyalogatta Lou arcát. – Aaa… nem. Most nem veszem be. Megint annak a perszónának udvaroltál mi? – kérdezte Lou, közbe a cica füleit vakargatta. Edi csak le sütötte szemeit. – Ajj… cica… tudod, hogy az a kur... – Lou köhécselt, és elharapta a mondandója véget. – Fiona nem szeret téged, és csak ki használ Cicus – mondta Lou, és együtt érzően fúrta arcát a puha szőrbe, majd ki nyitotta az ajtót. Edward azonnal ki ugrott Lou öléből, és a konyha felé sietett. Louis kacagva indult a fürdőbe, hiszen csak este 7 óra volt, gondolta elmegy futni. Úgy is régen volt már. Felvett egy szürke térdig érő nadrágot, és egy fekete trikót. Fülesét be dugva a telóba, elindította a futáshoz szokott zenéit. – Edi, elmentem futni – kiabálta a macskának, és kocogva indult el. Az utca sarkától rendes futásba kezdett, élvezte a langyos szelet, és a nap narancssárga színeit. Szinte versenyt futott az autókkal egészen a partig, ahol gyönyörködött a látványba. Ajkaira halvány mosoly kúszott fel, és végig kocogott a víz mellett. Mélyet szippantott a levegőből, különféle illatokat, és valami mást is érzett, de azt most nem tudta hova tenni. Füves részhez sétálva, nekiállt nyújtani. Helyben futás, karnyújtás, törzskörzés, és végül lábnyújtás. Miután végzett, újra elkezdett futni. Most gyorsabban mint eddig. Szemeit lehunyta, hogy ne repüljön bele bogár. Szinte szárnyalt, ahogy végig futott a homokos parton. Míg valaki teljes erejével neki nem ütközött, háta és feje nagyot koppant a betonon. Louból egy fájdalmas nyögést kiváltva.
Jesszusom, annyira sajnálom… – hallott meg egy vékony hangot. Szemeit óvatosan nyitotta ki, és szőke tincseket látott, valamint ahhoz tartozó kék szemeket.
S...semmi baj – erőltetett egy mosolyt magára. Piszkosul fájt a háta, a feje lüktetett, szájába fémes ízt érzett. Vér. Biztosan elharapta a nyelvét esés közben.
De...rettentően sajnálom. – mászott le róla, majd kezét nyújtotta. Lou elfogadta a felé nyújtott kezet, majd a szöszi segítségével felállt, ami hamar meg is bánt, mert megszédülve dőlt előre. A kék szemű gyorsan elkapta. – Be kell vigyelek a kórházba – mondta bűnbánó arccal.
Ne… – nézett fel Lou. – Jól vagyok. Tényleg – füllentett, és a cipőjét vizslatta.
Haver… – kezdett bele szöszi.
Louis – motyogta.
Rendben Louis, akkor elviszlek magamhoz, és ha jobban leszel haza viszlek. Jó így? – kérdezte tőle a magasabb kedvesen. Az alacsonyabb fiú lassan bólintott, valami oknál fogva megbízott a szőke srácba. – Egyébként Niall vagyok – nyújtotta kezét.
Louis Tomlinson – rázott vele kezet. Niall elmosolyodva biccentett. – Tudsz jönni? – kérdezte szöszi aggódva. Remélte Harry majd tud segíteni neki, hiszen ő az orvos.
Nem – hebegte Lou, és lemutatott a reszkető lábaira, amik úgy néztek ki, mintha mindjárt ki csúszik Lou alól. Niall teljesen kétségbe esett, ha valami baja esett ennek a helyes fiúnak, nem tudja mitévő lesz.
Ha megengeded viszlek az ölembe, itt az autó – mutatott egy fekete sport kocsira. Megszeppent fiú aprót bólintott. Niall óvatosan felvette az ölébe, és a kocsi felé indult. Louis elpirulva fejét Ni vállára hajtotta. Csak Hazza vitte így – gondolta, és elszomorodott az emlékre. – Most költöztél ide? – kérdezte Niallt, aki óvatosan betette a kocsiba. Szöszi gyorsan átfutott a kocsi másik oldalára, majd beülve kötötte be magát.
Igen, pont egy hete, a barátom minden áron ide akart jönni. Én meg jöttem vele, mert itt tanulok tovább – magyarázta mosolyogva, majd padlógázzal elindult. A kavicsok pattogtak az autó oldalához. Louis egy pillanatra elfelejtett levegőt venni, annyira megijedt. – És te? – kérdezte Ni oldalról, s rápillatott Loura.
Itt születtem – mondta Lou keserűen, hisz’ itt kevés jó dolog történt vele.
Ohh… értem – bólogatott Niall, majd egy zsepit keresve le törölte Lou szájáról a vért. Louis megszeppenve, és pirulva nézett Niallre. – Elharaptad a nyelved, és letöröltem a vért – mondta Niall vállat vonva, majd le parkolt egy emeletes, kertes ház előtt. A fiatalabb azonnal meglátta a fehér rózsákat. Az a kedvence. Száját mosolyra húzta. Kikötötte magát, majd kiszállt a kocsiból. Most nem törődött lábai remegésével, és a hátába nyilalló fájdalommal. Csak a rózsákat látta maga előtt. Csillogó szemekkel bámulta a virágokat, melyeket a hold fénye megvilágított. Aprókat lépett, de minden lépés olyan lett volna, mintha tűt szurkálnának a lábaiba vagy a hátába. Térdre rogyva fogta közre a rózsákat, mélyet szippantott belőle. A tüskék végig sértették ujjait és a karjait, de nem érdekelte, a virágok szépsége elbűvölte. – Jézusom Louis! – rohant oda hozzá Niall. – Jól vagy? Te vérzel! – kiabált Niall ijedten, majd maga felé fordította az ábrándozó Lout. A kék szemű fiú csak a virágokat nézte, az ő szerelme is ilyet küldött neki. Szemeibe könnyek gyűltek. Gyorsan megdörzsölte azokat, nehogy kijöjjenek. – Louis… hallasz? – Niall egyre jobban megijedt, figyelte, ahogy Louis a rózsákat bámulja. Vajon mi történhetett? – gondolta Ni. Óvatosan fel kapta az ölébe, majd sietve vitte be a házba és ott letette a kanapéra. – Maradj itt. Hozok vizet és gyógyszert – hadarta Niall, és már sietett is a konyhába. Fel hívta Harryt, hogy jöjjön haza, mert baj van. Pohárba engedett vizet és gyógyszerrel kezében vitte Lounak, aki meredt maga elé és próbálta kezeivel eltüntetni a könnyeit. – Tessék, vedd be – mondta kezébe adva a gyógyszert, és a vizet. Fiatalabbik engedelmesen bevette. – Merre van a mosdó? – kérdezte szipogva, és padlót nézte.
Elkísérlek – nyújtotta kezét. Louis megfogta és hagyta, hogy Niall segítsen kimenni a mosdóba. – Tudsz ugye egyedül is pisilni? Nem kell be mennem? – kérdezte Niall komoly hangon. Louis elvörösödve meg rázta a fejét, majd be ment a mosdóba. Meg kapaszkodott a mosdókagylóban, és hagyta, hogy az emlékei el ragadják…

*
,,Drága egyetlen szerelmem, sajnálom, hogy nem én adhatom át ezt a fehér rózsa csokrot neked. Bármennyire is akarok visszamenni hozzád, egyszerűen lehetetlen! Anya koleszba küldött, és levelet sem hagynak írni! Minden egyes nap gondolok rád, remélem Te is rám. Majd egy szál rózsát tűzz a hajadba, hiszen herceg vagy. Az én hercegem. Ugye jól vagy? Remélem hamarosan látjuk egymást kicsim. Nagyon hiányzol. Szeretlek, Boo Bear.
Hazza
Ui: Csókollak mindenhol. :-*
Louis könnyes szemekkel olvasta el szerelme levelét és a rózsát hajába tűzte...” *

Szája megremegett, és arcán lefolytak a könnyek. Némán sírdogált, majd meg mosta arcát. Akkor vette észre, hogy a kezéből folyik a vér. Picit lemosta, és letörölte egy törölközővel. Kell egy rózsa neki! – határozta el magában. Elbicegett az ajtóig, amit halkan kinyitott, majd kilépve becsukta az ajtót. Fojtott beszélgetés ütötte meg füleit. Megállva figyelt, és a falhoz lapulva, oldalazott közelebb a nappalihoz. Louis mindig is nagyon kíváncsi természet volt. – Harold, kérlek nyughass le! – szólt Niall fojtott hangod, de idegesen.
Nem is biztos, hogy ő az akiről meséltél. Csak vizsgáld meg. Adtam neki fájdalom csillapítót… Harry! Figyelsz te rám? – emelte fel a hangját sértődötten Niall.
Ne haragudj… csak… – motyogta Harry. Louis ajkai elpattantak, és szemeiből újabb könnyek törtek elő. Remegett egész testében, ha a fal nem tartja biztosan össze csuklik. Az ő Harryje! És ha… ha csak álom? És nincs itt? Hiszen oly’ sokszor álmodta azt, hogy Harry itt van. De mindig mikor felébredt sose volt ott. Visszament a mosdóba, majd bezárta az ajtót. Nem akar több szenvedést. Miért én? Kérdezgette magát, de választ sose kapott rá. Nem Ő ezt befejezte! Nem küzd tovább. Arcán folyó könnyekkel indult a kis szekrényhez, és keresni kezdett benne valamit, amivel véget vethet a szenvedéseinek. Szája halovány mosolyra húzódott, mikor meglátta a tablettákat. Levette, a kupakot félre dobva, szájába öntötte a bogyókat, pohárba engedett vizet és lenyelte őket. Köhécselt, nagyon rossz íze volt, de ajkán egy bárgyú mosoly jelent meg. Végre vége lesz. Sóhajtva túrt hajába. De… utoljára életébe meg kell hogy tegye! Anélkül nem halhat meg! Ajtóhoz sietett amennyire tudott, gyorsan remegő kezeivel kinyitotta az ajtót. Most nem érdekelte a lába csak sietett Harryhez mielőtt vége lesz mindennek. Kapkodta a levegőt, érezte a teste bizsereg, biztosan hatnak a bogyók. Körbe nézett a folyosón, de nem látta őket. Elindult sietve, már amennyire sikerült neki, lábai remegtek mint a kocsonya. A lépcsőhöz érve, lábai végleg feladták a szolgálatot. Fájdalmasan nyögve gurult le a lépcsőn. Feje nagyot koppant a padlón. Niall a kanapén ült, és gondolkodott, amikor hallotta a koppanást, és Lou fájdalmas hangját. Felugorva rohant oda hozzá. – Louis… te jó ég! – sipákolt Niall.
V… vigyél el… hozzá! Most! – zihálta Lou, elfúló hangon, de amikor Niall értetlenül nézett rá megijedt, vészesen fogy az ideje. – Harryhez! Niall kérlek! – sírta keservesen, erőtlen ujjaival megmarkolta szöszi pólóját. Karjaiba vette a remegő fiú testét, és sietve indult meg az udvarra. Louis fejét Ni mellkasára hajtotta. – Köszönöm. – motyogta. Niall csak halványan bólintott. – Basszus… hol lehet?! – kérdezte Niall ingerülten, majd a garázshoz ment. – Várj… – mondta Lou, és a rózsára mutatott. – Louis...erre nincs idő. Fogalmam sincs mi a szart vettél be! – fujtatott Ni, de hamar elmúlt a dühe, mikor meglátta Lou álmos de még is csillogó szemeit. – Mennyi altatót vettél be? – kérdezte a szőkeség sokkosan. Nem bírt megmozdulni. – És honnan ismered Harryt? Ki vagy te? – tette fel kérdéseit hadarva, miközben az agya pörgött ezerrel.
Niall! – gondolatait Hazza zavarta meg. Megfordult, és ledöbbent barátjához sietett.
Harry! Altatót vett be! Fogalmam sincs mennyit! – hadarta kétségbe esve, de Harry nem foglalkozott vele, csak bámulta Lout. Az ő Boo Bearja. Hát még is csak ő volt az. Ki vette Niall kezeiből.
Loueh… – lehelte könnyes szemekkel. Louis-t jól eső bizsergés lepte el, karjait szorosan Harry nyaka köré fonta. S ujjait már a göndör hajat tekergették.
Hazz – mondta rekedten, és közelebb húzva magához húzva megcsókolta. Ugyanolyan mámorító érzés volt, mint 10 éve. Lassan és érzékien csókolták egymást. Niall tátott szájjal hebegett, de gyorsan észbe kapott és futott a kocsiért. Ki farolva ki járt és dudált.
Harry! – kiabált. Harry el akart húzódni, de Lou makacsul nem engedte, csak csókolta amíg bírta. Amikor már érezte, hogy a teste zsibbad, fejét Harry mellkasára tette, sóhajtva lehunyta szemeit. – Ne… engedj el – motyogta és arcát bele fúrta a puha mellkasba, azonnal megcsapta Hazz jellegzetes barack illata. Harry sietve pattant be az autóba. Niall padlógázzal taposva indult el. – Lou… sose megyek el többet. Bocsáss meg nekem. – könnyekkel arcán, nézte Lou-t, szája sarkába egy halvány mosoly volt. – Tapos bele! – fordult Niall felé.
Tövig nyomom bazdmeg! Te vagy az orvos! Csinálj valamit – mondta Niall morogva, majd lekanyarodott, és farolva megállt a kórház előtt. Harry úgy ugrott ki, mint akit puskából lőttek ki. Könnyeit próbálta visszatartani, kevés sikerrel sikerült neki. Lenézett az imádott arcra, mely’ ugyan olyan kisfiús volt, mint gyermekkorukban. Gyorsan letörölt egy könnycseppet Lou arcáról. Azonnal a gyomor mosó felé sietett.
Egy óra múlva már Lou a kórterembe feküdt. Ha Niall nem lett volna ott, akkor Lou meghal. Sosem felejtem el neki! – gondolta magában Hazz, miközben szerelme bekötött kezét simogatta. Nem illett a fehér kórterembe, ajkai kicserepesedtek, haja össze-vissza állt. Harry kihúzta a széket, és leült. Louis felhúzta az orrát, olyan klór szag volt. Hol van? Szemeit pislogva nyitotta ki, de hamar vissza is csukta, mert az élesen világító fény zavarta a szemeit. Száját megnyalta, majd sóhajtva kifújta a levegőt, és élesen beszívta. Szemei kipattantak amikor meg érezte az ismerős illatot. Testét el árasztotta a nyugalom.
Szia – hallotta meg az oly’ imádott rekedtes hangot. Fejét a hang irányába kapta. És csak nézte Harryt. Még mindig nagyon vonzó volt, vállig érő göndör haj, csillogó zöld szemek, és az imádott gödröcskék. És azok a rózsaszín ajkak. Ez a fehér köpeny igazán jól állt neki.
Szia Hazz. – sóhajtotta Lou, és újra megnyalta a száját. Harry a bambulásából elpirulva, öntött vizet egy pohárba, felemelte Lou ágyát, és háta mögé tett egy párnát. Szájához érintette a poharat. Lou úgy kapott a pohár víz után, hogy majd nem kiborult. Egy perc alatt kiitta, annyira szomjas volt.
Csuklani fogsz – jegyezte meg Harry halványan mosolyogva. Louis megrántotta a vállat, és öntött magának még egy pohárral. Miután azt is megitta, visszafeküdt.
Jól laktam a vízzel – simizte meg hasát. Harry csak kuncogott. Baszki! A macska! – A francba. Nekem haza kell mennem – ült fel, és felkelt az ágyból.
Mi? Nem! Lou pihenned kell! – fogta meg vállait Harry.
Nem. Jól vagyok. Haza kell mennem. Edinek meg ígértem, hogy sietek. Erre meg … ahj… – sóhajtott fel. Az idősebbik megfeszült, és próbált nem felrobbanni.
Milyen Edi? – kérdezte semleges hangon, pedig féltékeny volt. Nagyon. Louis meglepődve pislogott fel Hazzra, majd mosolyra húzta a száját, örült, hogy Harry féltékeny.
A pasim. Ki más lenne? – felelte Lou somolyogva. Majd felállt, de vissza is ült. Megfájdult a hasa. Harry idegesen magába szívta a levegőt.
Örülök neki. – erőltett egy mosolyt arcára. Kezét elvette Louis válláról. – Ha van ,,pasid”, akkor miért engem csókoltál meg? – kérdezte meg a pasi szót undorodva ki ejtve száján. Louis pirulva felállt, majd megfogta Harry kezét, és a szívére rakta, hogy érezze mit vált ki belőle. Hogy a látványától elájulna Lou. Hazz felhúzta a szemöldökét és kicsit meglepődött, hogy milyen hevesen ver. Akárcsak az övé.
Nincs pasim. Valaki más már rég elfoglalta a szívemet. – mondta Lou Harry szemeibe nézve. – cicát amit tőled kaptam. Még mindig él és ő Edward Styles – mosolyodott el, mikor meglátta Harry szemeibe megcsillanó könnyeket.
Rólam nevezted el. – suttogta Harry szipogva. Nagyon jól esett neki. Kitört belőle a sírás, és azonnal lecsapott Louis ajkára, hiszen 10 éve várta, hogy újra csókolhassa szerelmét. Kezei simogatta ahol csak tudták. Louis ujjaival Hazza könnyeit törölgette, és szerelmesen csókolt vissza. Oly’ régóta várt erre. Együtt sírtak egymás karjaiba. Őket már soha senki nem választhatja elegymástól, hiszen szerelmük az égben kötettett. – Szeretlek Lou. – mondta őszintén a kék szemekbe nézve, majd újra megcsókolta. Szenvedéllyel és vággyal, ami sosem múlt el.

Én is Hazz… – motyogta Lou a csókba, és kezeivel a göndör tincsek közé túrt. 

A szerelem vak | Larry | Virág. X

Sziasztok!

Végre újra jelentkezem egy történettel. Kicsit ihlet hiányom volt, de tegnap valahogy megcsapott az ihlet és azonnal le is írtam.

Szeretném megköszönni a három feliratkozót mindhármunk nevében. Nagyon örülünk, hogy tetszik nektek a blog.

Kellemes olvasást!
Puszi; Virág.



A szerelem vak

Sziasztok, ma egy különleges dologról fogok nektek mesélni – integettem a gyerekeknek, amikor beléptem a terembe és leültem egy székre. – Sokan kértétek már, hogy meséljek egy kicsit a magánéletemről, leginkább a férjemmel való kapcsolatomról, mert érdekel titeket, hogy Louis-nak milyen az élet vakon. Nos mivel ez a hét a suli utolsó hete, arra gondoltam, hogy minden nap valami különleges program lesz. Ma pediiiig – mosolyodtam el. – teljesítem a kívánságotokat. – Hatalmas ujjongás és őszinte gyermeki öröm fogadta a bejelentésemet. Pár másodperc múlva aztán újra elcsendesedtek és a szőnyegen törökülésbe helyezkedve, figyeltek rám.

Imádok tanár lenni, mert az életeim a gyerekek és szeretem átadni a tudásom másoknak. Szeretem látni a boldogságukat, amikor meglepem őket valamivel, esetleg órák után táncikálunk kicsit, vagy bábszínházat tartunk. Játékosak és viccesek, de ha kell, figyelmesek, és tisztelettudóak is tudnak lenni.

Gyere csak be, Lou – szóltam ki kicsit hangosabban, hogy meghallja. Szinte abban a pillanatban mindenki az ajtó felé kapta a tekintetét és figyelték, ahogy Louis magabiztosan belép, majd integetve köszön neki és a botja segítségével hozzám sétál, hogy leüljön a számára kikészített székre, mellém. Kicsit közelebb hozzám a széket amikor leült, nyomtam egy puszit az arcára. A gyerekek előtt elég volt ennyi is. – Szóval ma mindketten mesélni fogunk érdekes dolgokról. Például arról, hogy hogyan ismerkedtünk meg, vagy hogy milyen nehézségeink vannak a kapcsolatunkban. De ti is kérdezhettek majd, ha lesz kérdésetek. – Rögtön fent is volt néhány kéz. Elmosolyodtam. – Először mesélünk, aztán kérdezhettek. Addig nyugodtam tegyétek le, mert el fog fáradni a kezetek. – Szóval először jöjjön a megismerkedésünk – fogtam meg Lou kezét. Így talán nem annyira lesz kényelmetlen neki. – Még olyan tizenhat éves lehettem, amikor elkezdtem járni egy testi és szellemi fogyatékosoknak fenntartott iskolába, hogy játsszak a gyerekekkel. Ez ilyen délutáni elfoglaltság volt nekem a középsuli mellett, de nagyon szerettem. Szerettem, mert láttam, hogy boldogok a gyerekek, amikor ott vagyok velük és játszunk. Louis-t is ott ismertem meg mégpedig úgy, hogy már nem is tudom, milyen rendezvény volt és ő is eljött. Körbevezettem, mert akkor még nem ismerte a helyet. Aztán voltak különböző játékos programok, amelyek keretében egymással szemben leültünk egy-egy székre. Megmutatjuk, hogyan volt – fordítottam egymás felé a székünket, majd visszaültettem Louis-t és én is leültem. – Most már Louis fog beszélni – mosolyodtam el, majd az arccsontomhoz tettem az ujjait.
Még nem is volt időm bemutatkozni, de akkor most gyorsan pár szóban megteszem. Louis William Tomlinson vagyok, de nem kell magázni, hívjatok nyugodtan Louis-nak. Születésem óta vak vagyok, ebből adódóan soha sem láttam semmit. Sem a színeket, sem az ételeket, semmit. De úgy gondolom, jobb így, mintha látóként születtem volna, és úgy vakulok meg. Az lelkileg nagyobb veszteség lett volna számomra, mint ez. Na de menjünk is tovább. Azon a bizonyos iskolai napon a vakok versenyén az volt a feladat, hogy a velünk szemben ülő emberről minél részletesebb jellemzést adjunk. Az nyert, akié a leghosszabb lett. És mivel ugye mi nem látunk semmit, ezért máshogy kell megoldanunk az érzékelést. A kezünket, de leginkább az ujjainkat használjuk. Leginkább a partnerünk arcát írtuk le, ezért azt fogom megmutatni nektek. Az ujjamat a fül alól, az arccsontról indítom és úgy megyek az áll felé. Ebből tudom, hogy mennyire éles az arca, vagy milyen formája van nagyjából – magyarázta drága férjem. Szeretem hallgatni, amikor beszél. Olyan érdekes dolgokat tud mondani. – Utána megyek felfelé, azaz az ajkak következnek. Gyengéden megtapogatom őket, és ebből tudom, hogy milyen formájúak, vagy mennyire teltek. Utána jönnek az almácskák és az orr. A fültől indítom a kezem és úgy megyek egyre beljebb – tapintotta ki az orrom, majd kaptam rá egy gyors puszit. Elmosolyodtam. Hallottam, hogy a gyerekek is kuncogtak. – Ez csak bónusz volt, nem tartozik bele. Ha az orr is kész, akkor megyek tovább a szemre és a szemöldökre. Ilyenkor Harry lehunyja, nehogy véletlenül belenyúljak. – tapogatta végig a szemem, majd a szemöldököm is. – Ezután pedig a homlok és a haj következik. Aztán esetleg lehet tovább menni a vállakra, felsőtestre, de ez már nem fontos. Inkább a magánéleti részbe tartozik. Úgyhogy ez ennyi is lenne – vette le a kezét. Kinyitottam a szemem, majd visszafordultam a gyerekek felé.
Valahogy így történt az első kontaktusunk Louis-val. Utána pedig egyre többször találkoztunk és jobban megismertük egymást. Sétálni jártunk, meg futni. Mert együtt azt is tudunk. Illetve néha tandem bicikliztünk is. Aztán az évek múlásával a barátságból szerelem lett. Nem gondoltunk rá, csak egyszerűen belementünk. Louis elvarázsolt már akkor, amikor először megláttam. Sosem ítélkezem elsőre, így akkor is inkább megismertem először. Jó döntés volt, mert nem bántam meg. Egyáltalán nem. Ennek már húsz éve. És tíz év után kértem meg a kezét, majd pár hónap múlva összeházasodtunk. Most nyáron ünnepeljük majd a tizedik házassági évfordulónkat. Viszont most már nyugodtan kérdezhettek, mert látom, a sajtkukac már aktívkodik a hátsótokban. Lucy, kezdj te – szólítottam fel a szőke kislányt.
Louis, van kutyád? Tudod, olyan vezető féle.
Igen, van – válaszolt Lou mosolyogva. – Behoztam volna, csak a tanárnénik „ellopták” – rajzolt idézőjeleket a levegőbe. – De ha vége az órának, megnézhetitek. Lehet simogatni, nem harap. Okos kutyus. Ashynek hívják. – felelte Lou. Felszólítottam a következőt.
Nem tudom, ezt mennyire szabad megkérdezni, vagy ilyesmi, de nagyon érdekel. Szóval mi fogott meg Mr. Styles-ban annyira, hogy összeházasodj vele? Mi lenne, ha mondjuk nem ilyen lenne a hangja, vagy csúnya lenne? – Ez egy érdekes kérdés volt az egyik fiútól. Érdekelt Lou válasza.
Tudod, én vakként beletörődtem, hogy soha sem láthatom, hogy az emberek külseje milyen, de ez viszont segít abban, hogy belső alapján döntsek. A lélek fontosabb, mint az, hogy most akkor valaki divatosan öltözik, meg öt kiló vakolat van rajta... A lényegre térve: Én Harry belsőjébe szerettem bele. A lelkébe és abba, ahogy törődik velem. Rengeteg mindenben segít és teljes értékű emberként tekint rám, és ez nagyon jólesik. Szeretem a vicceit is, és igazából nem érdekel, ha nem helyes, vagy nincs jó hangja. Számomra sosem az volt a lényeg. Úgy szeretem, ahogy van. – Ez a válasz egy olyan dolog, amit sosem felejtek el. Nagyon jólesett.
Eva a következő – szólítottam a vörös lánykát.
Mit dolgozol?
Oh, már vártam ezt a kérdést – kuncogott a drágám. – Otthon süttetem a hasam. Na jó, igazából nem. Egy zenei stúdióban dolgozom és alapokat segítek összeállítani a dalok alá. Kihasználom a jó hallásom, mert vakon sajnos mást nem nagyon tudok csinálni. Sok minden akartam lenni gyermekkoromban, amikor még azt hittem, visszakaphatom a szemem világát, de aztán végül nem lett belőle semmi. Ja és mellékállásban a kutyakiképző központban is segédkezem az új vakvezető kutyusoknál.
Miért van rajtad sötét napszemüveg? – kérdezte az egyik kis srác.
Mert így nem annyira piszkának az emberek. Amúgy csukva van a szemem és fura lenne szemüveg nélkül menni az utcán. Így szoktam meg.
Szeretnétek gyerekeket majd?
Hát ez egy nehéz kérdés. Tudom, hogy Hazz szeretne, de nagyon kicsi gyereket nem tudnánk örökbe fogadni, mert ugye én nem igazán tudnék pelenkázni, meg elaltatni, felöltöztetni. Csak ilyen 10 év körüli gyerek lenne jó, de nem nagyon szoktunk erről beszélni. Hazz, te mit gondolsz? – fordult felém. Felnéztem rá:
Régen akartam gyereket. Sokat, de ma már nem annyira fontos. Az osztályom, azaz ti vagytok a gyermekeim és ez nekem tökéletes. Louval boldogok vagyunk és az a lényeg – feleltem.

Még tíz percet kérdezhettek, aztán kimentek és megismerkedtek Ashyvel is. Sétáltak vele bekötött szemmel, és rájöttek, hogy milyen nehéz is a vak élet. Fotózkodtak Louval és a kutyussal is. Az ajtóban támaszkodva néztem őket. Láttam rajtuk, hogy boldogok és ez jó érzéssel töltött el. Szeretem boldoggá tenni az embereket.

VÉGE